Rólunk

Dunakanyar erdei tanoda 

 

Az erdei iskola kezdetei

A Dunakanyar Erdei Tanoda 2015-ben kezdte meg a programok szervezését, lebonyolítását. Eleinte a Budapesttől mindössze 50 km-re található Törökmező Turistaház és Kalandparkba és a Kisinóci Turistaház és Campingbe szerveztük a programokat a Polyver utazási iroda segítségével. Később a Nagymarosi Szalánczy Vendégházban és királyréti szálláshelyeken is egyre több osztály és táborozó várta a Dunakanyar Erdei Tanoda programjait. 2017-től a Verőcei Csattogó-völgyi táborban is tevékenyen jelen vagyunk, ugyanakkor tartottunk már előadást Kismaroson, és a Börzsöny rejtettebb zugaiban is.

Az erdei iskola előtt

Törökmezőn és Kisinócon már az erdei iskolai programok szervezése előtt is nagy gondot fordítottunk a madárvilág megóvására. Mesterséges odútelepek létesítésével igyekeztünk fészkelési lehetőséget teremteni az odúlakó madárfajoknak. Emellett madáretető és itató kihelyezésével teljesítettük a Magyar Madártani Egyesület madárbarát kert programjának feltételeit is. Az odútelepek szerepelnek egy erre a célra létrehozott adatbázisban is, így rendszeresen nyomon követhető melyik odúban milyen fajok fészkelnek vagy mennyi tojást raktak. Az idők során szívünk csücske lett az odútelep, ezért egyértelmű volt, hogy programot is tervezzünk hozzá. Így született meg az Odúzás, mint erdei iskolai foglalkozás.

Odu montázs

Az erdei iskola örömei

Mondhatjuk, hogy ez a madár és természet szeretet inspirálta a Dunakanyar Erdei Tanoda elindulását. Mert mi lehet jobb az erdőben szerzett élményeknél? Természetesen az, ha ezt megoszthatjuk a hozzánk látogatókkal, gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. Elmondhatatlan érzés látni és átélni azt, amikor a résztvevők kiszabadulnak a műszaki „kütyük” világából és önfeledten játszanak, versenyeznek vagy csodálkoznak az újdonságok láttán. Mikor testközelből szemügyre vehetik a számukra addig ismeretlen, vagy csak könyvben látott állatokat, leküzdhetik félelmeiket, vagy megoszthatják a kincsesláda tartalmát, miután csapatként teljesítették a kincskeresés alatt elébük kerülő feladatokat.

Az erdei iskola programjai

Folyamatosan bővülő programkínálatunkból mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbbet. Az örök klasszikus solymászaton és íjászaton keresztül a nagy izgalommal várt éjszakai túrán át, a kevésbé ismert, de annál élvezetesebb kisállat keresésig. A programok kialakításánál nagy hangsúlyt fektettünk az élményszerzésre és a tapasztalás útján való tanulásra. Maradandóbb a tudás, ha a résztvevők testközelből figyelhetik meg az állatokat, megkóstolhatják a növényeket, kézbe vehetik a gombákat, érezhetik az illatokat. Ehhez nyújtunk biztos hátteret, tesszük hozzá a tudást és az évek értékes tapasztalatait.

Élmény montázs

Előadásaink számunkra is tapasztalatgyűjtések, annak érdekében, hogy programjaink évről évre érdekesebbek lehessenek. Vendégeink igényeit felmérve és a programok alatt tapasztaltakat felhasználva folyamatosan törekszünk a fejlődésre. Igyekszünk változatos programfelhozatalt biztosítani, és minden évben újítani a kínálaton. Ennek megfelelően 2018-ban bevezetésre került a „Hüllők és kétéltűek” című program, ahol sok érdekességet láthatnak és nem mindennapi információk birtokába juthatnak a résztvevők.

Személyes élményeinkről, tapasztalatainkról többet is olvashat blogunkon.
A blogot ide kattintva is elérheti.