Vörösbegy

Dunakanyar Erdei Tanoda

 Mi az Erdei Iskola?

Az erdei iskola fogalma:
 „Az erdei iskola sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulásszervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos, a szervező oktatási intézmény székhelyétől különböző helyszínű tanulásszervezési mód, amelynek során a tanulás a tanulók aktív cselekvő, kölcsönösségen alapuló együttműködésére és kommunikációjára épül.”

Az erdei iskola szerintünk:

Definíciók közé nem szorítható, új látásmódot adó, a személyiséget formáló foglalkozások összessége, ahol fontos az együtt töltött idő és a jó hangulat. Ahol nem tankönyvi száraz anyagot adunk át, ahol a gyerekek egy kicsit elfelejthetik az iskolapadot, és úgy tanulhatnak, hogy nem a lexikális tudásukat gyarapítjuk. Az erdei iskolában élményszerzés révén segítünk nekik köteléket kialakítani a természettel, így könnyen megszerethetik azt. Itt megtapasztalják, hogy rajtunk kívül vannak más élőlények, akiknek lehetnek érzéseik, jogaik, és nagymértékben függhetnek tőlünk. Megtanulják, hogy felelősséggel tartoznak értük és a cselekedeteikért egyaránt. Így amikor érzelmileg érintetté válnak, erőfeszítés nélkül is megjegyezik az állatok és növények nevét, érdeklődni fognak az élőhelyük, életmódjuk iránt és meglátják egymásra utaltságunkat is.
A természetben és az élőlények között eltöltött idő sokkal többet ad, mint tudást. Megtanít minket embernek lenni.

Kinek ajánljuk az Erdei Iskolát?

Az erdei iskolai programok célcsoportja általában a gyerekek, hiszen Ők is egyre inkább kiszakadnak a természet világából, mindennapjaikat egy mesterséges, technikai világban élik. Sokuknak nincsen lehetősége az erdőt járni, vagy nincs olyan személy, aki birtokában van a tudásnak, mellyel megismertethetné velük a természet ezer arcát. Ezért náluk kifejezetten fontos, hogy szemléletüket olyképp formáljuk, hogy később természetszerető, azt tisztelő felnőttekké váljanak, ezzel is hozzájárulva Földünk és az anyatermészet fenntarthatóságához. Hiszen az elkövetkezendő generációknak fontos szerepe van a környezeti gondok megoldásában és így a bioszféra – s benne az ember – megőrzésében, fenntartásában. A környezettel kapcsolatos alapvető szokások ugyan már a korai gyermekkorban kialakulnak, de még az idősebbek szemléletén is változtathatunk. Ezért életkortól függetlenül bárki részt vehet programjainkon.

Ugyan a foglalkozások elsősorban gyerekeknek szólnak, mégis bátorítanánk minden felnőttet arra, hogy ha tehetik, vegyenek részt egy-egy kiránduláson, programon. Tapasztalataink szerint a felnőttek is ugyan úgy élvezik akár a kincskeresést, akár a gyógynövényekről szóló előadást, mint a gyerekek. Legyen szó csapatépítő kirándulásról, vagy nagyobb családi találkozóról, a másfél órás, irányított program biztos, hogy emelni fogja az összejövetel hangulatát! Ebben nyújt segítséget sokszínű programajánlatunk. A hegységet járva, az élővilágot vizsgálva megérthetjük az összetett rendszerek működését, melynek részesei vagyunk. A programokon szerzett élmények elkísérik a résztvevőket a táboron kívül is, hiszen a természet megfigyelése izgalmas és kikapcsolódást is nyújt egyszerre.

Miért a mi Erdei Iskolánk?

Mert Erdei Iskolánk célja az, hogy az ide látogatók életre szóló élményekkel gazdagodva térjenek haza, hiszen így a szemléletformálás megkezdődik, és utat nyithat egy a természetet jobban tisztelő és féltő társadalom felé. A programok lebonyolításánál igyekszünk figyelembe venni az egyéni igényeket is. Számunkra nagyon fontos, hogy a táborból, kirándulásról ne csak a gyerekek térjenek haza boldogan, hanem a pedagógusok is elégedetten távozzanak.

Az erdei iskola programjaink a Börzsöny-hegységben, tavasztól őszig – ősztől tavaszig, egész évben igénybe vehetők.

 

Osztálykirándulás csoportkép

Kedves Ági!

Még egyszer szeretnénk Nektek megköszönni a tartalmas, színvonalas és gyermekközpontú programokat (Íjászat, kisállatkeresés és az éjszakai túra). A gyerkőcök nagyon élvezték a programokat. Ebben annak is nagy szerepe van, hogy az oktatók lelkiismeretesen vezették a programokat. Nagyon köszönjük szépen! További jó munkát Nektek is!
Köszönettel: A 21 gyerkőc és a kísérő anyuka nevében:

Gyöngyösi Péter

anonym-profilkép

Kedves Ági!
Szeretnénk megköszönni az igényes és remek programokat. Kiváló volt mind a négy, nagyon élveztük.
Köszönjük szépen.

Tompa Edit, Dunay László és a 3. a osztály