Odúzás
A nem mindennapi erdei iskolai program során bepillantást nyújtunk az odúlakó madarak családi életébe. Mesterséges madárodúk teszik lehetővé, hogy megfigyeljük azt, ami egyébként a természetben rejtve marad előlünk. Nagy öröm, ha egy-egy odúban lakót találunk. Hiszen nincs az a gyerek vagy felnőtt, aki el ne lágyulna egy cseppnyi madártojás, vagy csupasz fióka látványától. Ezt igazolja a sok lélegzet-visszafojtott várakozás és halk sikkantás is, ami a programot kíséri.
Út-mutató
A túrát azoknak ajánljuk, akik nem rendelkeznek helyismerettel, de megismerkednének a környék érdekességeivel, izgalmakat rejtő útjaival. Ha tenne egy sétát, mi megmutatjuk merre érdemes elindulni, és ízelítőt adunk az ösvényekben rejlő lehetőségekből.
Kisállatkeresés
A résztvevők fajleírás alapján keresik meg az adott listán szereplő állatok élethű alakjait. A program során játékos formában ismerkedhetnek meg a hegység vadvilágával, a legjobban teljesítő csapat pedig jutalomban részesül! De természetesen a többiek sem távoznak üres kézzel!
Erdei vetélkedő
Itt nem csak a gyorsaság vagy az ügyesség számít, mert többféleképpen próbára tesszük a résztvevők erdei állatokról szerzett tudását is. A különböző, erdei élőlényekhez kapcsolódó feladatok megoldásához a csapatok minden képességére szükség van. A győzelemhez pedig elengedhetetlen lesz a jó csapatmunka is!
Tanösvény
Könnyű séta a hegységben, mely során megtekintjük az erdőt alkotó fafajok közti különbségeket, leveleiket, kérgüket, termésüket. Bepillantunk a hegyi patakok állatainak életébe. Évszaktól függően megkeressük az aktuális érdekességeket és közben a természet- és környezetvédelem fontosságáról is beszélgetünk.
Éjszakai túra
Nem csak nappal, hanem sötétedés után is tehetünk egy kirándulást az erdőben, sőt bátorságunkat is próbára tehetjük! Mikor a látásunkra már nem hagyatkozhatunk, kiélesedik minden egyéb érzékszervünk és megtapasztalhatjuk, hogy az erdő lakói közül nem tér mindenki nyugovóra a nappal együtt, hanem a sötétben is zajlik, mocorog, suttog, nyikorog az élet!
Hüllők és kétéltűek
A program keretein belül új nézőpontból szerezhetnek ismereteket a hüllők és a kétéltűek rejtélyes világáról. Megtudhatják mitől hidegvérűek, hogyan lesz a békából királyfi, miért kell melengetni a kígyót a keblünkön, mi volt előbb – a dínók vagy a tojás? Mindeközben a kezük sem marad üresen: koponyák, páncélok, bőrök, múmiák, tojások és „hüllőbefőttek” várják az érdeklődőket!
Erdei gyógynövények
A program során a gyerekek megismerkedhetnek az erdők és mezők növényeivel, nagy hangsúlyt fektetve az ehető,- és gyógynövényekre, gombákra. A program igénybe veszi minden érzékszervüket és az ízlelésnél az is kiderül, hogy ki a legbátrabb az osztályban!
Kincskeresés és térképészet
Az egyik legkedveltebb erdei iskolai programunk. Az alapvető tájékozódási ismeretek elsajátítása után a kincskeresőknek több feladatot is teljesíteniük kell ahhoz, hogy a kincshez vezető információk nyomára leljenek.
Ám a kincsesládika tartalma mindig megéri a fáradozást!
Csermely mustra
A program során a gyerekek, szűrők és nagyítók segítségével eredhetnek a kristálytiszta patakok parányi élőlényeinek nyomába. Első ránézésre csak a víz csillogása vonja el a figyelmüket, de hamar kiderül, hogy megannyi érdekes élőlény lakik a sekély vízben is. Kövek alatt izgő-mozgó bolharákok, hordalék alatt rejtőző vízi skorpió vagy sétáló botnak látszó tegzes lárva. Megfigyelésük és megismerésük remek elfoglaltság, ami során sok új információra tehetnek szert.
A Börzsöny és az erdők
Átfogó program, mely során megismerkedhetünk az Északi-középhegység legnyugatibb tagjával, a Börzsönnyel. Érdekességeket tudhatunk meg a hegység kialakulásáról, jellemző kőzeteiről, ásványairól, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó növény-, állat-, és gombavilágáról. Az előadást a témákhoz kapcsolódó gyűjtemények teszik még érdekesebbé és interaktívabbá.
Rovartan
A program során a legnépesebb és legváltozatosabb élőlény csoporttal, az ízeltlábúak világával ismerkedünk. Gyakorlatban, játszva ismerjük meg a gyűjtési módszereket, minden rovart meghatározunk és jó alaposan szemügyre veszünk. Tudjuk, hogy a rovarok porozzák be növényeinket, ők készítik a mézet, a selymet, és nélkülük lebontás sem lenne, azonban az ízeltlábúak világában rengeteg még a felfedezni és kutatni való. Lehet, hogy a program után Te leszel a következő, aki felfedez egy új fajt?
Mindent a madarakról
Tőlünk bármit megtudhatsz a madarakról! Az közismert, hogy toll borítja a testüket, de vajon hányan tudják, hogy mekkora egy sas tolla, vagy mennyire puha a bagoly szárnya? Már a legkisebbek is hallottak arról, hogy mi az a tojás, de arról kevesen tudnak, hogy ahány madár, annyi féle méretű és színű létezik belőle. A téma kifogyhatatlan, hiszen a világon 11524 féle madár létezik. Ugyan másfél óra kevés lenne arra, hogy mindegyiket név szerint említsük, de egy kis ízelítőt mégis adhatunk elképesztő sokszínűségükről.
Vadak a közelben
Kirándulásaink alkalmával nagy szerencsére van szükségünk ahhoz, hogy megpillanthassuk az erdő lakóit, az pedig szinte lehetetlen, hogy testközelből figyeljük meg őket. A programon viszont lehetőség van arra, hogy közelről megnézzük mitől más az agancs és a szarv, mi a különbség a ragadozók, a növényevők és a mindenevők fogazata közt, vagy megtudhatjuk, hogy miért volt fizetőeszköz az középkorban a nyestprém?
Erdőfürdő
A program során olyan kiránduláson vehetnek részt a gyerekek, ahol nem a mogyorós pele és a kéküstökű csormolya latin nevét tanuljuk meg, hanem az érzékszerveinken keresztül próbálunk meg közelebb kerülni a természethez. A csoport igényeit figyelembe véve játszunk pusztán a jókedvért, fákat ölelünk és kipróbáljuk, hogy milyen élményeket szerezhetünk mezítláb vagy éppenséggel csukott szemmel.
Bagolyvacsora
A bagolyvacsorán az éjszakai ragadozó madarak különleges világába pillanthatunk be az étkezési szokásaikon keresztül. Mindezt úgy, hogy bagolyköpetek tartalmát vizsgáljuk meg. A „régészkedés” során az apró csontok elárulják nekünk, hogy a baglyok esti zsákmányszerző akciója milyen sikerrel járt, és vajon pocok, cickány vagy egér volt-e a bűntény áldozata?
Túravezetés
A csoport igényeit figyelembe véve közösen előre megtervezzük a túra jellegét. Többféle típusú útvonal és időtartam közül válogathatunk. Tehetünk rövidebb, ismerkedő jellegű körtúrát, vagy lehet konkrét célunk, akár egy kilátópont felkeresése is. Megmutatjuk a legszebb útvonalakat, panorámákat, de ígérjük, hogy az apróbb érdekességek mellett sem megyünk el szó nélkül.
Íjászat
Íjász bemutató és előadás, mely során korhű íjakkal és használatukkal ismerkedhetünk meg.
A bemutatón résztvevők elsajátíthatják az íjászat alapfogását valamint az íj kezelését. Végül a megszerzett tudást a gyakorlatban is kipróbálhatják.
Állati jó bemutató
Az előadás a madárvilág szépségeire, változatosságára és alkalmazkodóképességére mutat rá. A madarak táplálék-állatainak szerepeltetésével (rovarok, rágcsálók, sb) a biológiai rendszer összefüggéseire hívjuk fel a figyelmet. Elmeséljük miért és miről énekelnek madaraink, mekkorák, hol élnek és mivel táplálkoznak.
Állatszereplők: rovarok, sikló, patkány, sün, kanári, fürj, kuvik, uhu,
Harris héja, galambok.
Alkotó foglalkozások
Kézműves programok, melyek során az elkészült tárgyakat emlékként hazavihetik a gyerekek.
Buborékfestés Buborékfestés technikával készítünk füzetet, könyvjelzőt.
Karkötő csomózás Csomózási technikával készülhetnek el a táborban alakult barátságot jelképező színes karkötők.
Agyagozás Ismerkedés az agyaggal és marokedény készítése.
Illatzsák készítése Rendelhető a „Mindennapi gyógynövényeink” program kiegészítéseként vagy önállóan is. Vászonzsákocska varrása és megtöltése szárított növényekkel.
Nemezelés Nemezből tulipánokat, virágokat, labdákat készíthetünk.
Gyertyakészítés Viaszból készítünk gyertyákat gyertyamártással.
Erdei álomfogó készítése Vessző alapra készítünk álomfogót erdei kincsek, tollak, termések felhasználásával.
Vesszőfonás Megismerkedünk a vesszőfonás alapjaival majd saját szappantartót készítünk.
Textilfestés Tábori kendő készítése.